Sajnos tapasztalatom szerint a cigány értelmiségiek -tisztelet a kivételnek- pont ugy pusztitják önmagukat, mint analfabéta testvéreik, miközben látszatra minden rendben, jól öltözöttek, tiszták, dolgoznak, stb.. Hány tehetséges mérnököt szakmunkást, régiségkereskedőt (mind cigány) láttam teljesen értelmetlenül tönkremenni, ugy hogy közben köztiszteletnek (semmi rasszizmus) örvendettek. És milyen kevés azoknak a száma, akik 50 éves korukra nem tették tönkre magukat.

Az én közvetlen ismeretségemben három cigány értelmiségi, és egy igen szorgalmas melós van, és egyik se teszi tönkre magát. Teljesen normális életet élnek. És nem piszkálják őket a származásuk miatt.

Miért kell mindig tapsikolni, ha egy cigány normális életet él? Nem ez lenne a természetes?

Pogácsa, ez azért eléggé sci-fire hajazó válasz volt.

Megmondom őszintén, hogy nekem sokadlagos kérdés a cigányság helyzete. évszázadok során biznyították, hogy szart sem tudnak lerakni az asztalra, és nem is akarnak. Lopni akarnak, meg élni, mint a herék.

Engem a saját nemzetem izgat. Az érdekel, hogy mi hogy fogunk élni ebben a zsidók, és kommunisták, cigányok, habsburgok, törökök, mongolok által szétvert, DE MÉG MINDIG ÉLŐ, ÉS TENNI AKARÓ országban!

Isten óvja azt az országot, ahol Jenő izgul, és nemzetment!

4-re:

Érdekes a magyar kisebbséghez való hozzáállásod.

Ne feledd, hogy a szomszédos országokban, az elcsatolt országrészeken mi vagyunk a magyar kisebbség, akiket semmibe nem vesznek.

Kedves Onagyz!

Köszönöm, hogy olvashattam nálad Osztojkán Béláról (is), és hogy megemlékeztél róla születése napján.

Üdvözöllek

Igenigen: én is!

Azt szeretném javasolni, hogy olvassatok Osztojkán-prózát. A cigány-próza mindig különleges ízű, Osztojkán pedig az átlagosnál is különlegesebb, frissebb. Verseivel nem voltam sehogy, mert ha cigány-líra, ott volt Bari, később Jónás Tamás, de a próza fontos, benyit oda, amit soha nem láthatunk.

Bélát én is régről, kb. a hetvenes évekből ismertem, Szervácot is, aztán a 80-as években kerültünk közelebbi kapcsolatba, a 90-esekben pedig majdnem mindennapiba. Csináltam róla egy portréfilmet a Patrin Roma Magazin (m1, m2) számára, napokig forgattunk Csengerben a cigány telepen (azt már nem tudom, hogy a döghúst főző cigány öregasszonyt kivágtuk-e, vagy benne hagytuk a filmben), pár hónapig még a Phralipe folyóirat valamije is voltam (valójában évekig az Amaro Dromnál dolgoztam), még laktam is egy ideig a Phralipe irodájában... Aztán - élete utolsó éveiben - sokszor naponta, vagy naponta többször találkoztunk, amikor a Rákóczi téri piacra mentem a Német utcán, ahol lakott, vagy délután, amikor - már az első stroke-ja után - kicsoszogott a körútra, hogy igyon egy jó kapucinert a Stex Alfréd teraszán. (Hol voltak már akkor a whiskyk és egyebek!) Írt egy még kiadatlan "regényt" a roma értelmiségről, azt jó volna előkotorni valahonnan...)