Tizedannyira rendített meg, mint Tar Sándor esete
Hrabal a trónon

Február 3-án tízenhárom éve meghal Hrabal. Előtte tíz évvel 87-ben, harminckét együtt töltött év után elhagyja a felesége. Meghal. Ha azt mondjuk Hrabalra, hogy csoda, az asszony is csoda. Itt a neve, ne hagyjuk névtelenségben: Eliska Plevova. Hrabal tíz éve – sikerek ide, sikerek oda, meghívások és díjak és sörök az Aranytigrisben amoda – a gyötrelem maga. Eliska töretlenül hisz Hrabalban. Hihet is, kéziratból ismeri az olvasó elé csak évtizedekkel később kerülő világhíres regényeket.
Azt mondja neki: Bohumil, ne menj dolgozóba, írj. Eltartalak, csak írj.
Ez történik. Negyvenkilenc, amikor megjelenik első könyve, egy elbeszéléskötet. Siker. Egy évre rá a következő. Ájult siker. Ettől begörcsöl. Képtelen írni. Egy évre leáll, aztán érkezik a "vonatok", ami a hírnevet hozza magával.
Film, díjak, Oscar. Bejárja a világot. Az összes nagyvárost, Berlin, London, New York, Párizs, Bécs, viszi, repíti A szigorúan ellenőrzött vonatok elképesztő sikere. Minden, ami csak kell. Éppen ebből van elege. Érdekes, de van ilyen. Az író magányos szakma. A folyamatos parádézás, a nyíltszíni tapsok, a vasfüggöny a színészek, a politikusok és a brókerek privilégiuma. Hrabal írni akar. Töltekezni. Lenni, ahogyan addig.
A hatvannyolcas "emberarcú szocializmus" aztán odaver a szabad szellemnek, az elfogadó kultpolitikának. Hrabal szilencium alá kerül. Megtanulhatja, a siker viszonylagos valami, ha a politika bilijében születik. Kivágják a könyvesboltokból, a könyvtárakból. Visszatér az asztalfiókhoz, van benne gyakorlata. (Klikk és tova: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/940)


Hozzászólások
Eddig 11 komment érkezett (
)
1.
billenő
2010. 02. 04. 14:35
jó ideje nem enged bejelentkezni, igy kedvem senem, pedig mondanák kettő szépet hrabalhoz,
vagy hármat,
2.
boni
2010. 02. 04. 15:00
Billencs :-)))) .... mosmond!!!!
Tegnap volt a "Sörgyári capricció" a Filmmúzeum csatornán.......... megunhatatlan :-))))
3.
trixi
2010. 02. 04. 17:03
De jó volt ezt olvasni....:))
4.
Timur
2010. 02. 04. 17:36
Hogy is kell ezt érteni ? Tizedannyira rendített meg mint Tar Sándor ?
5.
12szer
2010. 02. 04. 17:44
:)
6.
Valéria
2010. 02. 04. 17:49
Tetszett :)))
7.
onagyz
2010. 02. 04. 18:26
re: 4.
Tar besúgó volt. Hrabal is jelentett egy időben - a Levelek Áprilkánakban meséli el.
8.
onagyz
2010. 02. 04. 18:26
Hrabal esete tizedannyira sem rendített meg, mint Tar Sándor esete. Így már világos?
9.
marja
2010. 02. 04. 18:33
+
10.
KapitányG
2010. 02. 04. 21:24
("Gerelyest kilökték a vonatból. Az Akadémia lexikona szerint közúti baleset áldozata lett. Harmincnyolcévesen. Tar Sándor tovább élt: volt ideje megírni néhány alapszöveget. Messzebb jutott, ezért azután - amikor őt is kilökték a vonatból - nagyobbat esett.
... szemek voltunk a láncban, valamennyien...
Ha csak egy csipetnyivel több lenne bennünk az alázat, elkerülhetnénk az olyan boszorkánypereket, mint aminek egyik legnagyobb írónk, Tar Sándor áldozatául esett." - írja Ferdinandy György. Aki "mindent tud az életről".)
11.
onagyz
2010. 02. 04. 21:58
Gabi, a közvetlenül érintettek nem gondolkoztak, megértem, az alázat mértékében. Nem is lehet elvárni tőlük.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.